Első szösszenet

Kedves mindenki!  
Már ígérgetem pár embernek ezt a blogot egy ideje és most íme, sikerült elindulnia. ;)
Körülbelül 2 napja vagyunk Írországban, igazán új és érdekes minden. 
Nagyon izgalmasan alakult az elmúlt pár hét-hónap, a készülődés, a rengeteg bizonytalanság, és annyi mindent tanított nekem Isten ezalatt az idő alatt. Itt lenni pedig különlegesen jó és egyben nagy kihívás, ugyanakkor még nem is fogom fel teljesen, hogy mi is ez. De pár hét múlva már biztosan fel fog tűnni, hogy ez nem egy rövid kiruccanás. :)
Nem volt könnyű eljönni otthonról, ezt igazán csak az utolsó 2 nap éltem meg. Péntek este "kaptam" egy meglepetés búcsúpartit, Ágitól. 
Ezt a bekezdést kifejezetten azoknak címezem, akik ott voltak és emelték az este fényét. Sok logikai csavar, program, kamusztori után sikerült valóban meglepődnöm azon, amikor ott álltatok az ajtóban. Nagyon szerettem volna, nagyon számítottam rá, de annyira el voltam terelve, hogy mégis sikerült a meglepetés erejével hatnia valamennyire. Olyan jó volt látni titeket, ahogy ott álltok az ajtónk előtt tömegesen! Bocsánat, hogy az első reakcióm az volt, hogy rátok csuktam az ajtót! Úgy látszik a meglepetés partikon már csak ez a szokásom. ;)Annyira szerettem volna egy olyan kis összejövetelt, ahol veletek vagyok, nem csak úgy szűk körben, hanem úgy tényleg az IFI. És amikor csak úgy jöttetek be és még mindig jöttetek és még mindig álltak az ajtóban, az igazán felemelő volt. És bár ide-oda mászkáltam és nem is sikerült mindenkivel beszélnem, de nagyon nagyon jól esett, hogy Ági megszervezte, ti pedig eljöttetek! 
Olyan jó volt úgy elmenni, hogy tudtam már akkor, hogy mennyire fogtok hiányozni, és  milyen jó lesz hazajönni újra. Köszönöm azt, amikor elmondtátok, hogy mit fogtok hiányolni belőlem és köszönöm a leveleket, amit annyira de annyira nehéz lesz beosztanom! Már olvastam is el belőle, de ezt majd személyesen, mert hát ez mégiscsak az internet. :)
Szóval csak azt akarom, hogy tudjátok, mennyire szeretlek benneteket és milyen hálás vagyok Istennek értetek! És hogy még az is szeret továbbra is, aki látta a szobámat a vállalhatatlan hadiállapotában. ;) És még különlegesebbé tette az estét az, hogy két unokaöcsém is eljött, nagyon jól esett!! 
Vasárnap készült is pár kép, íme ezek közül néhány. :)

Családostul mentünk fel a repülőtérre, és a bőröndöm súlyára gondolva nem is nagyon tudtam volna máshogy, meg hát persze amúgy is mindenképpen így terveztük volna, úgyhogy még a reptéren lőttünk egy képet és puszi-puszi. <3 <3 <3

Itt pedig, ahogy már írtam, minden új, érdekes és izgalmas! Különleges egy kicsit más kultúrába csöppenni, még ha nem is tűnnek olyan nagy dolgoknak a különbségek. A fordított úttestet abból a szempontból furcsa nekem megszokni, hogy hogyan kell körülnézni. Egyenlőre még a hirtelen gondolkodás és az össze-vissza nézegetés van sokszor. Jobb-bal / bal-jobb ? De majd belejövünk.
Dublin egyik külvárosi részében lakunk, egy keresztény családnál bérelünk szobát. Nagyon kedvesek, rengeteg segítséget kapunk tőlük és így nagyon jó elkezdeni a kint töltött időnket. 
Az iskola is, ahol a gyakorlatunk van, külvárosban van, az egy kicsit necces környék az írek szerint, ebbe az intézménybe sok hátrányos helyzetű lány jár (lányiskoláról révén szó). Az utazás alatt viszont nagyon szép helyeken járunk, lenyűgöznek az épületek, olyan igazi! 

Az iskola nagyon érdekes, az ír akcentusuk elég durva, úgyhogy még nagyon szokom ezt és lefáradok pár óra alatt. Viszont már hospitáltunk pár órán, ma például egy ír nyelvórán is, amiből persze kb semmit sem értettem. Nem egyszerű terep, nem is hasonlítható az eddigi gyakorlati helyeimhez, vagy bármihez, ahol eddig jártam, óriási kihívás. De május végéig lesz idő belerázódni. 
Ami nagyon meglepő, hogy a két nap alatt már háromszor megkérdezték, hogy testvérek vagyunk-e Timivel! 
Ma egész hamar végeztünk, úgyhogy fogtuk magunkat és bementünk a központba. Eddig egészen jól megy ez az új helyen közlekedés-nem eltévedés dolog, bár tegnap este pont a ház környékén keringtünk mire megtaláltuk, hol lakunk. Ez a hátránya, ha ennyire egyformák a házak! :)
Na, de a központ, amit eddig láttunk belőle, nagyon szép. Szereztünk Dublin térképet és elmentünk a híres Temple Bar negyedbe, ahol a képen is látható (egyenlőre kívülről ;) híres bár van.

Egyenlőre ennyi blogba írható dolog történt azt hiszem. :) Még annyi, hogy az időjárás valóban szeszélyes, ráadásul ma esett a hó! 

Szóval, elkezdődött. Amikor az egészet megpályáztam egyszerűen úgy voltam, hogy nagyon szerettem volna megnyerni és nagyon szerettem volna nem megnyerni. Nem ragaszkodtam hozzá foggal körömmel, nem éreztem úgy, hogy ha nem kapom meg a pályázatot, akkor magamba zuhanok az egész világgal együtt, sőt. Most őszintén sokkal, de sokkal egyszerűbb lett volna nem megnyerni. Akkor otthon lennék, csinálnám a Tiniifit, megírnám és befejezném a szakdolgozatomat, megcsinálnám a gyakorlatomat és június-július környékén gazdagabb lennék egy diploma eszmei értékével. 
De Istennek más volt a terve, legalábbis őszintén, teljes szívemből arra vágyom, hogy ez az egész Isten tervébe illeszkedjen bele. Azért imádkoztam abban a pár hónapban, hogy az legyen meg, amit Ő akar. Nem volt szükségszerű vagy evidens, hogy megkapom ezt a pályázatot. De megkaptam. Úgyhogy úgy akarom venni, mint ajándék, áldás, Isten kezéből. Másként nem tudnék nekivágni ennek a nagy kalandnak.
 

És most itt vagyok és kíváncsian várom, hogy mennyi mindent tartogat ez a pár hónap. :)

Ezt az igét pedig ma reggel kaptam Apától. :)
"A Segítő pedig, a Szent Szellem, akit az Atya küld az én nevemben. Ő mindent megtanít majd nektek, és mindenre emlékeztet titeket, amit mondtam.  A békességemet hagyom nektek. Az én békémet adom nektek, de nem úgy, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek!"   Jn 14,26-27

xoxo