Már 1 hónapja! ;)

Sziasztok!

Vasárnap volt egy hónapja, hogy megérkeztem Írországba. Nagyon gyorsan repül az idő - bármilyen közhely is ez a mondat, nagyon így van.
A héten elkezdődött az igazi munka a suliban, kedden volt az első saját csoportom, nagyon élveztem. Ez már egész más, csinálni, ott lenni a lányok között, tervezni, készülni, rohangálni az épületben az órák között - izgalmas!
Egyenlőre bejön az a taktika, hogy az óra elején felvázolom a helyzetet a lányoknak - mármint, hogy az angolom még igényel némi csiszolást, főleg az ír angolom, csak hogy ne érje őket váratlanul a helyzet. :D Teljesen jól veszik, megértik és korrekten kijavítanak és sokat nevetünk. Tanítanak, mit hogyan kell mondani, tegnap például az ír szleng szótáram bővült pár kifejezéssel. (Személyes kedvencem a "massive" amit azt jelenti, hogy valami nagyon jó.) Egyszóval nagyon élvezem csinálni, sok a kihívás, de már hiányzott ez a helyzet, mint a Tiniifi, vagy a tanítás. És ráadásul nagyon azt tapasztalom, hogy ezekben a helyzetekben tanulom én is a legtöbbet, így fejlődik leginkább az angolom. Pénteken a 11.-esek azt mondták, hogy jól beszélek, amin olyannyira meglepődtem, hogy az első reakcióm az volt, hogy visszakérdezzek, hogy most csak ugye viccelnek. :D
Nagyon tetszik az iskola, könnyű megszokni a különbségeket az otthoni intézményekhez képest, és már egészen otthonos. Egyre több tanárral, tanulóval van személyes kapcsolat, most már kezdünk benne lenni igazán a dologban. És ez nagyon jó! :)

Az iskola, a készülés egyébként nagyon kitölti az időnket, meg lefáraszt, úgyhogy van, hogy tényleg nincs erőnk-időnk semmi másra.
Szombaton viszont elmentünk a St Patrick Katedrálisba, ami az egyik "muszájelmenni,haDublinbanvagy" dolog. Még jó, hogy a suvenier boltot csak a látogatásunk végén tekintettük meg, így már csak akkor lehettünk fennakadva a kívánság kövön (meg kell dörzsölni és kívánni) és ehhez hasonló érdekességeken. Ennek ellenére maga az épület nagyon szép, belül is rendkívül látványos, valóban érdemes megnézni.

Kedden az iskola után nagyon szükségem volt egy kis kimenőre, a "magányigényszintmérőm" is vészesen jelzett már, úgyhogy úgy döntöttem, hogy lemegyek a tengerpartra. Őszintén szólva nem is az ott töltött idő volt a legnagyobb élmény, hanem az odaút, meg egyáltalán az az x óra egyedüllét, amire nekem tényleg nagyon szükségem van. Szóval üldögéltem a 18-as buszon, zenét hallgattam, még énekelgettem is kicsit, mert nem volt az emeleten senki rajtam kívül (de amúgy is megtehettem volna, mert itt ez elég megszokott), amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy visszafordult a busz. Gyanús volt, úgyhogy gondoltam lemegyek az emeletről, hátha azt hiszi a sofőr, hogy üres a busz. Valószínűleg azt hitte, ugyanis le kellett szállnom és várnom egy új buszra. Jött is a busz valamikor, és bár szerintem az sem volt forgalomban, a sofőr megállt és megkérdezte, hova szeretnék menni. Amikor odaértünk, ahova azt hitte, hogy menni szeretnék, csak simán megállt nekem buszmegálló nélkül. Nem az volt a hely konkrétan ahova menni akartam, viszont onnan már sejtettem gyalog az utat. Így lyukadtam ki végül a tenger parton, ahol most még annál is kevesebb volt a tenger, mint pár héttel ezelőtt. A 11.-es lányok szerint éjszaka "jön ki a partra" a víz rendesen. (Ilyen érdekességeket lehet megtudni egy-egy óra közben.) Ez a kis történet 2 hasznos információra is rámutat Írországgal, de legalábbis Dublinnal kapcsolatban: 1. A tömegközlekedés kiszámíthatatlan. 2. Az emberek nagyon kedvesek.
És íme néhány kép:
Az első képen nem igazán értettem az üres szék koncepcióját, mindenesetre érdekesnek találtam. :)

Számomra meglepő módon nagyon sok Dublinban a pálmafa, de nem csak mondjuk itt a parton, hanem random a házak előkertjében is.

Ma reggel a hetünk egyik kedvenc részére készülődtünk - a szombati reggelizésre - amikor bejött a kisfiú (10 év körüli), hogy készen van a reggelink, ő készítette nekünk. Pár perc múlva visszajött, hogy bocsánatot kérjen, amiért felébresztett bennünket - rászóltak, hogy ne ébresszen fel minket -, de felelősséget szeretett volna vállalni értünk, ezért készített nekünk reggelit. Annyira cuki ez a gyerek!! :) A konyhában pedig, ez fogadott minket. <3

Kicsit később pedig bejött az Anyuka 2 bögre kávéval, úgyhogy tökéletesen indult a szombati napunk.

A folytatásban valami olyasmi szerepelt, ami a részemről nagy kockázattal járó, az utóbbi évtizedben meg nem tett, már előző este ezzel álmodós lépés volt: elmentem egy ismeretlen fodrászhoz. :D Engem ez a dolog valószínűleg már előzőleg is annyira frusztrált, hogy tegnap este ezzel álmodtam és nem volt kifejezetten jó álom. :D De mivel nem volt más választásom - legalábbis azon kívül, hogy úgy maradok -, meg kellett tenni, és elégedett vagyok. :)

Valahogy így telik számomra az élet Írországban. Rengeteg örömöm van benne, és már igazán természetes itt lenni. Nagyon különleges és nagyon természetes egyszerre. És minden nap újabb ok a hálaadásra.

És, hogy ez a bejegyzés se maradjon zene nélkül:
http://www.youtube.com/watch?v=Qj0dxcSIG6M

Eszter

U.i.: Köszönök minden visszajelzést, amit kapok a bloggal kapcsolatban, jól esnek nagyon! :)